Jackson maga is kedveli a számítógépes játékokat, éppen ezért már a kezdetektől fogva a szívén viselte a program sorsát. A fejlesztés vezetését a francia Ubisoft Montepellierre bízta ám innentől kezdve sem fordított hátat az eseményeknek, maga mellett még sok más, a film elkészítésében is segédkező személy vett részt a munkálatokban, így nem csoda, hogy egy valódi játékadaptáció került ki a kezük alól. Számos, az előzetes videókból már ismert helyszínnel és eseménnyel fogunk találkozni, a szereplők nem csak az arcukat kölcsönözték a játékhoz, hanem maguk mondták fel a szinkront is, ezzel próbálva meg a film hangulatát minél hitelesebben átültetni a monitorok képernyőire. Hogy magának a filmnek milyen is lesz a hangulata, azt egyelőre még csak sejteni lehet, de hogy a program valami hihetetlen atmoszférával rendelkezik, az már az első pár perc játék után azonnal feltűnik.

A dzsungel törvénye

A játék története azonos a filmbéli cselekvésekkel, Carl Denham rendező vezényletével forgatócsoport indul egy rejtélyes szigetre, ahol szőke színésznőnk, Ann Darrow egy bennszülött törzs rabjává válik, később pedig felajánlják őt az őserdő urának, Kongnak. Ezek után a csoport összekapja magát, és nekiindul a bozótosnak, hogy kiszabadítsa a nőt, ám ez korántsem egyszerű feladat, hiszen útjukat halálos pókok, túlméretezett rákok, repülő őshüllők és persze dinoszauruszok keresztezik.
Meglepő módon a játék során pont a címszereplővel fogunk a legkevesebbet találkozni. (igen, Jackson is ritkán fog feltűnni, de én most éppen Kongra utaltam) Jobban belegondolva nem is lehetne nagyot alkotni egy olyan programmal, amiben végig egy majommal kell ugrándozni, éppen ezért csak a játék alig több mint egyötöde alatt fogjuk átvenni az uralmat King Kong felett. A fennmaradó időben Jack Driscoll forgatókönyvíró bőrébe bújva fogjuk róni a dzsungel ösvényeit FPS nézetben. Meg kell mondanom, hogy nagyon jól eltalálták ezt a részt, ritkán találkozni ennyire hangulatos és élvezetes játékmenettel, köszönhető ez annak is, hogy utunk során nem fognak olyan dolgok zavarni, mint például a képernyőbe belelógó HUD. Így igaz, se életerő kijelző, se mini térkép, sőt még célkereszt sem szerepel a képernyőn, ráadásul emberünk csak egy külön gomb nyomva tartása mellett emeli fel fegyverét így csak a színtiszta környezetben kell gyönyörködnünk. Valóban, mintha magába a filmbe csöppentünk volna. Persze akinek ez már túl sok lenne, az rávetheti magát a beállítások menüre, ott visszahozhatja a célkeresztet meg a lőszerkijelzőt, igaz ezzel máris veszít egy csöppet hangulatából a játék.
Az út során végig lőszerhiánnyal fogunk küszködni, hiszen végtére is egy dzsungellel van dolgunk, nem fog minden bokor alatt tölténypakk teremni. Az utánpótlást némileg biztosítja, hogy a fák fölött cirkáló hidroplánból nagy ritkán kidobnak elénk egy fegyveres ládikát, néhány darab tölténnyel együtt. Lesz dolgunk kispisztollyal, shotgunnal, mesterlövész puskával valamint néha a kezünk ügyébe fog akadni egy gépfegyver is. Ám ne alapozzunk ezekre az eszközökre, ha véletlenül egy százas tölténycsomagba botlanánk, akkor a következő sarkon egész biztosan minimum ötven velociraptor fog minket várni. Így hát sok esetben kénytelenek leszünk más módszerekhez folyamodni. A legkézenfekvőbb ha magát a környezetet hívjuk segítségül. A játék folyamán sűrűn fogunk találkozni bennszülöttek által fabrikált dárdákkal illetve elhullott állatok tetemeiből kiálló hegyes végű csontokkal. Túlnyomórész ilyen primitív eszközök használatára leszünk utalva, ha nem akarunk két lábon járó dinó csemegévé válni. Rögtönzött fegyverünkkel szurkálhatunk is, ám így nemhogy a
T-rexnek, de még a rákoknak sem ártunk, ráadásul dárdánk hamar el is törik, így nem marad más, mint a hajítás. Ez a módszer szerencsére igen magas sebzési rátával büszkélkedhet, így gyakran fogunk lendítésre álló kézzel sétálgatni a dzsungel ösvényein, várva, hogy felnyársaljuk a következő hüllőt. Eszközeinknek nem csak a vadászatban, de a pályák végigvitele alatt is létfontosságú szerepük lesz, dárdánk végét a tűzbe tartva meggyújthatjuk azt, majd segítségével felégethetjük az utat ellepő, áthatolhatatlan gazt. Sőt minimális logikát igénylő feladatok is kapcsolódnak ezekhez a tárgyakhoz, például ha egy nyüzsgő, vérszomjas pókraj keresztezi utunkat, akkor a lándzsánk végére tűzhetünk egy nagyobb hernyót vagy szitakötőt és azzal arrébb csalogathatjuk őket. Néha pedig arra kell megoldást találnunk, hogy milyen módon lehet keresztülszaladni a vízfüggönyön úgy, hogy ne oltsa el a kezünkben lévő fáklyát.

Majomparádé

A program egy teljesen más oldalát ismerhetjük meg, mikor magát King Kongot irányítjuk. Hatalmas ugrásokkal és izgalmas harcokkal tarkított játékmenetet kapunk, egy csapással kiiktathatjuk az őserdő fél élővilágát. Számtalan kihívás fog várni ránk - van, hogy egyszerre három T-rex-el kell farkasszemet néznünk, de össze fogunk akadni még repülő teremtményekkel és gigantikus csúszómászókkal is. Többször is dinók egész seregétől kell megvédenünk hőn szeretett Ann-ünket, miközben a hátunkról próbálunk levakarni egy rakás állatot, egyszóval lesz akció rendesen. Rendkívül hangulatos, mikor dzsungelrengető ordítással esünk neki áldozatunknak és - csöppet sem egérbarát megoldással - megpróbáljuk kitörni annak állkapcsát vagy éppen szárnyait. További élményeket tartogatnak számunkra az egyszerűbb platform elemek, mikor is Konggal kell keresztül vágtáznunk az őserdőn. Igazán látványosak a tízméteres ugrások vagy éppen a falon mászás, ám a dolognak van negatív oldala is, mégpedig a szabadság. Többnyire csak egy szűkebb folyosón kell haladnunk előre majd a végén egy tisztásra kerülünk, ahol megküzdhetünk az adott főellenséggel. Sajnos mozgásterületünk annyira kicsi, hogy még a szakadék széléről sem lehet leesni, ami valljuk be, eléggé illúzióromboló. Másfelől viszont a készítőket is meg lehet érteni, hiszen elég nevetséges lenne, ha pont a Nagy Kong nem tudná elkapni a következő faágat.
A játék vége is az óriás gorillához kapcsolódik, nem csak a dzsungeles harcokban, hanem a kimaradhatatlan New York-i dühöngésben is részünk lesz. Az Empire Street Building tetején folytatott küzdelem az egyik legemlékezetesebb pillanata a játéknak. Ám sajnálatos módon látszik, hogy ez a rész csak szükségszerűen került a programba, a város kidolgozatlan és a játékmenet színvonala is sokkal gyengébb a korábbihoz képest, ráadásul kimondottan rövid is.

Élményorgia

A kétféle játékmenetben csupán a már többször is említett hangulat a közös motívum. Oldalakat tudnék áradozni arról, milyen hihetetlen érzés keríti hatalmába a játékost, mikor a hatalmas brontoszaurusz csorda lábai alatt kell kergetőznie a Raptorokkal, vagy mikor egy vadvízi utazásban vesz részt egy rozoga tutaj fedélzetén, miközben a partról két T-rex próbálja vacsorára invitálni. Azt meg már ne is említsen, hogy hányszor fog megállni a szívünk, mikor egy ugyanilyen állattal kerülünk szemtől szembe és próbáljuk meg percekig feltartóztatni egy dárdával és pár tucat tölténnyel a birtokunkban. (a pontos időtartamot nem tudom megmondani, ugyanis nekem két órának tűnt). Az ilyen lenyűgöző hangulat megteremtésében - mint minden más játékban - itt is kiemelkedő szerepe van a grafikának. Ám meglepő módon a motor nincs agyontuszkolva mindenféle csillogó-villogó effektekkel vagy éppen különleges shader technikákkal, és pont ennek köszönhető, hogy teljes mértékben bele tudjuk élni magunkat a környezetbe. Csodásak a dzsungel burjánzó növényei, a dinók szinte a nyakunkba ugranak a monitorról, hasonlóan szépek az emberek modelljei is, egyszóval a King Kong élő példája annak, hogy az egyszerűség is lehet igazi előny. A hatást csak fokozza, hogy ellenfelünk óriási üvöltésétől a képernyő elhomályosodik, ha súlyosabban megsérülünk, a világ bevörösödik előttünk és egy gyászos női ária figyelmeztet arra, hogy tenni kéne valamit, sőt olyan apróságokra is figyeltek, hogy mikor egy dinó elkap minket, még azt is láthatjuk, hogy a lábunk a fogai között van.
Némiképp beárnyékolja az összképet, hogy nem csak a Konggal való ugrándozás során, hanem a lövöldözős részeknél is gondok akadnak a szabadsággal kapcsolatban. Jackkel sem fogunk nagy teret kapni az őserdőn belül, többnyire csak egy kisebb ösvényen haladunk előre, komolyabb útválasztási lehetőségünk sosem lesz. Ezt csak tovább rontja, hogy a játék teljesen scriptelt, mindig ugyanakkor ugyanaz fog történni, ami miatt rengeteget veszít az újrajátszhatósági értékéből a program. Ezt próbálják némileg kompenzálni a játék extrái - melyekből egyre többet kapunk, ahogy haladunk előre a történetben - hiszen sokat csak úgy kaphatunk meg, ha a program végigjátszása után újraviszünk pár fejezetet. Ám sajnálatos módon még ez sem elég késztető erő az újrajátszáshoz, pedig igencsak ötletes megvalósítást kaptak ezek a kis bonuszok. (a képeket egy 3D-s múzeumban mászkálva szemlélhetjük meg, de természetesen helyet kaptak a szokásos interjúk is)

Ki ne hagyd!

Tulajdonképpen bármit felhozhatnánk Peter Jackson King Kongja ellen, nem lesz olyan érv, ami miatt azt tudnánk mondani a játékra, hogy rossz. Hiszen a hihetetlen módon magával ragadó környezet és a fantasztikus játékélmény a program összes hibáját feledtetni tudja a játékossal. A lenyűgöző látványvilág, a hangok minősége (az eredeti szinkron és a filmből átvett zenék már önmagában elég meggyőzőek) és a fantasztikus hangulat örökre az emlékezetünkben fog maradni. Kicsit rövid, kicsit lineáris de ki a fenét érdekel, ha egyszer ez minden idők egyik legjobb számítógépes játékadaptációja?